Lics Pincészet és szőlőbirtok

Figyelem!

Az alábbi anyag az archívumban van.
A benne olvashatók elavultak lehetnek.

Facebook

Pinceszínház: A fiú meg a leány

A 43. Budafok-Tétényi Tavaszi Művészeti Fesztivál keretében a Hírös Gasztroszínház előadása látható a Lics Pincében, 2017. május 12-én, 19 órától.

A pincében éppen egy borkóstoló zajlik, amikor betoppan a késve érkező fiú. Már csak a lány mellet van szabad hely…

Így kezdődik a Hírös Gasztroszínház legborosabb előadása, ami lazán követi Szép Ernő Fiú, leány című romantikus vígjátékának cselekményét. Mi csak velük, a fiúval és a lánnyal foglalkozunk, akik közt nyilvánvalóan „működik a kémia”, de félnek elköteleződni egymás felé. Mindent és mindenki mást elhagyunk, egyedüli társnak a bort választjuk. A bor segítsége nélkül ugyanis talán soha nem találnának egymásra. Kell, hogy az elfogyasztott bor vérré váljon bennük, mert e nélkül nem tudna az érzelem az ész fölé kerekedni.

 Pedig most erre van szükség.

 Ezt a folyamatot a nézők testközelből követhetik végig, ugyanazokat a kiváló borokat kóstolva, melyeket a szereplők is fogyasztanak. Egy izgalmas kísérletet láthatnak, ahol Vera és Feri, azaz Tolnai Hella és Bárnai Péter valós időben, a nézőkkel intim közelségben igyekszenek megtalálni az egymás szívéhez vezető utat.

Vera: Tolnai Hella
Feri: Bárnai Péter
Zene: Ozorai Gábor
Produkciós vezető: Sárosi Gábor
Konzulens: Orbán Edit
Rendező: Tóth Ákos Károly

Jegyár: 1500 Ft
Jegyvásárlás: jegy.hu


A térképen jelölve:
Lics Pincészet, Budafok
1221 Budapest, Kossuth Lajos utca 44.