„Borász“ Judit
Sorsom, hogy borász leszek szerintem már egyetemista koromban eldőlt, amikor ismeretségi körömben rám ragadt a „Borász” Judit név. Becenevemet szüleim akkor kiépülő vállalkozásának köszönhettem. Akadt olyan is a baráti körben, aki évekig abban a tudatban élt, hogy nekem ez a családnevem. A borászkodáshoz vezető út nem volt túl rögös számomra: Édesapámnak nemcsak szakmája, hanem imádott hobbija is a szőlészkedés volt. Szakmája iránti szeretettel és tisztelettel a családból három gyermeket is „megfertőzött”. Bátyámat, Balázst, egyik unokaöcsémet Halász Gyulát és jómagamat is. Városi gyerekekként hétvégéinket gyakran szüleim balatoni vagy etyeki szakcsoporti szőlőiben töltöttük, általában kapálással vagy hajtásválogatással. Hazudnék, hogy ekkor láttuk meg a szépséget ebben a szakmában. Szüret idején is inkább csak nyavalyogtunk, mert általában az akkor divatos egyes függöny formában telepített ültetvényekben a hátunkon is folyt a szőlőlé. Valahogy azonban hatással lehetett ránk, mert mind a hárman emellett a szakma mellett tettük le a voksunkat. Bátyám és én mint Ady „föl-földobott kő” c. versében hosszú külföldi tartózkodás után hazatértünk kicsiny országunkba, unokaöcsém viszont Kaliforniában ragadt mint a Concannon cég borászati vezetője.
Férjemmel való találkozást is a borász szakmának köszönhetem, mégpedig annak, hogy 1998-ban jövedéki termék lett a bor. Így történt, hogy családba egy, a borász szakmához nélkülözhetetlen jövedéki szakember is bekerült. Sokáig főleg a háttérben sürgölődtem. Miután a borász végzettséget hivatalosan is megszereztem, az értékesítési, adminisztrációs munkák mellett néhány éve már a szekszárdi szőlészeti -és borászati munkákba is főszerepet kaptam. Budafoki pincészetünkben továbbra is tartok borkóstolót magyar, német, angol nyelven.
Tel: 30 /900 55 93 (Lics Judit)
