Pince története
Szüleim a '80-as évek végén találtak rá pákozdi pincészetünk „maradványaira”. Kutyát sétáltattak és majdnem beleestek a leégett, növényzet által benőtt régi présházba. Édesapám bemerészkedett a romokba egészen le a pince bejáratához, ahol kővel próbálta eltalálni a sötét járat végét. Nem sikerült, ezért másnap elemlámpával felszerelkezve fedezte fel a szép és nagy pincét. A több mint 30 méter hosszú borospince jó állapotban vészelte át az időt, amit a felette lévő présház megszenvedett. A szüleim meglátták a lehetőséget a régi romos présházban. Ezután már adott volt minden: 22 hektár jó minőségű szőlőterület a Velencei-hegység vulkanikus déli lankáin, közepén a présházzal, pincével és a Velencei-tó biztosította mikroklíma. Már csak a neheze volt hátra, húsz év, hogy eltelepítsük a szőlőket és rendbe hozzuk a présházat és a környékét. A pincéről közben kiderült, hogy nem is akármilyen pince. Az 1750-es években a jezsuita rend építette, majd a Fehérvári Püspökség dézsmapincéje volt sokáig. 2005-ben – kérésünkre – Spányi Antal Püspök úr ismét felszentelte a pincét és engedélyezte a püspöki címer használatát a pince borain.
